Skip to content Skip to menu Skip to footer

A ZF csoport

Anyavállalatunk, a német ZF Friedrichshafen AG a világ legnagyobb járműipari vállalatai közé tartozik, több termékcsaládjával is a globális értékesítési lista első helyét foglalja el. Világelső például a 6 tonnánál nagyobb tömegű haszonjárművek kuplungszerkezeteinek, hidraulikus kormányszerkezeteinek, lengéscsillapítóinak, automatizált sebességváltóinak gyártásában és forgalmazásában.

2015-ben az USA-beli járműipari cég, a TRW megvásárlásával jelentősen megnövelte termékválasztékát és termelési kapacitását. Jelenleg öt földrészen, 40 országban 230, fejlesztéssel, gyártással és szervizeléssel foglalkozó telephelyet működtet, közel 138.000 munkatárssal.

A technológiai fejlesztések középpontjában az autonóm járművek intelligens szerkezeti egységeinek kifejlesztése áll, amelyekkel a ZF beszállítóként a közúti balesetek számának jelentős csökkentéséhez és a járművek károsanyag-kibocsátásának mérsékléséhez kíván hozzájárulni. 

A ZF Hungária Kft.

Hogy vevőink növekvő minőségi és mennyiségi igényeinek eleget tehes­sünk, folyamatosan fejlesztjük termelési kapacitásainkat és gyártástechnológiánkat. Az alkatrészgyártást sziget-rendszerben, modern félautomata megmunkáló központokkal végezzük. A Liebherr, Samputensili, Junker, Kapp, Pfauter, EMAG nagyteljesítményű berendezéseit használjuk elsősorban. Az alkat­részek edzése nagy kapacitású hőkezelő üzemünkben, Aichelin automata kemencékben történik. 

A különféle váltótípusokat saját tervezésű sorainkon szereljük össze. Kártyás azonosító rendszerrel biztosítjuk, hogy próbapaddal egybeépített szerelősorainkon az egyes szerelési folyamatokat csak az arra kiképzett dolgozók végezhessék. Világszínvonalú termékeinket a járműipar kulcsfontosságú nemzetközi gyártói, márkái számára értékesítjük. 

Az alkatrészek raktározása, a produktív területek kiszolgálása 6000 db Euro-paletta és 10 000 KLT tároló tálca kapacitású, robotizált logisztikai központunkból történik.

Nemzetközi karrierlehetőségek a ZF Hungáriánál

Munkatársaink globális fejlesztési, termelési, értékesítési és üzletfejlesztési projektekben vesznek részt. Egerben és Budapesten működik IT alkalmazásfejlesztő központunk, amely magas minőségű és hatékony szolgáltatásokat nyújt HR, FI, QM, EDI, automatizálási és mérnöki területeken. Főbb technológiáink ABAP, APEX, JAVA és C# alapúak. Alkalmazásfejlesztő irodánkhoz hasonlóan beszerzési osztályunk több részlege is „shared service” feladatokkal kapcsolódik a konszern beszerzési területéhez. Nemzetközi projektekben vesznek részt a Mérnökközpont és a ZF Szerviz magyarországi munkatársai is.

Felfelé vált a ZF Hungária!

Cégünk legújabb beruházásának köszönhetően tevékenységünk személygépjárművekbe gyártott nyolcsebességes automata sebességváltók előállításával egészül ki. Ez az új termék a ZF 8HP automata sebességváltó jelenleg a globális piac egyik sikerterméke, amely iránt erősödik a kereslet. Az új egri beruházás révén a vállalat lépést tart a globális fejlődéssel, és még nagyobb arányban járulhat hozzá az anyavállalat gazdasági teljesítményéhez.

 

 

The ZF Group

Our parent company, the German ZF Friedrichshafen AG is one of the largest automotive companies, stands on the first place of the global selling-list with more product family.

It is for example world’s beater in producing and distribution of clutch units, hydraulic and electrical steering components, dampers, automated transmissions of commercial vehicles weighing more than 6 tones. In 2015 the ZF increased significantly its product range and production capacity with buying the TRW automotive company in the USA. Presently it operates 230 locations, which deal with development, production and service on five continents, in 40 countries, with around 138.000 employees.

The focus of the technological improvements is on the developing the intelligent units of the autonomous vehicles. With this the ZF as a supplier would like to contribute to the significant decrease of the road accidents and the vehicle’s polluted emission.

ZF Hungária Kft.

We develop continuously our production capacity and manufacturing technology to fulfil our customers’ increasing quality and quantity requirements. Our part production is operated in island-system with modern semiautomatic machining centers. We use high performance machines of Liebherr, Samputensili, Junker, Kapp, Pfauter and EMAG.

We do the heat treating of the parts in our large capacity heat- treatment shop, in Aichelin automatic furnaces. The various transmission-types are assembled on our assembly-lines, which are designed by us. We provide with identifier card system that each single assembly process can be done only by trained employees on test bench built-in assembly-line. The parts are stored and served the productive areas from our 6000 pcs Euro-palettes and 10000 KLT capacitated robotized logistics center.

Carrier opportunities at the ZF Hungária Kft.

Our employees participate in global projects regarding to development, production, selling and business development.  Our Application Development Center operates in Eger and in Budapest, which gives high quality and efficient services on the HR, FI, QM, EDI, automation and engineering areas. Our main technologies are based on ABAP, APEX, JAVA and C#. Our purchasing department is connected to the new purchasing organization of the group with ‘shared service’ tasks like our Application Development Office. Hungarian colleagues of the Engineering Center and the ZF Service are participating in international projects.

The ZF Hungária shifts gears up!

Thanks for our company’s recent investment our activity is going to be completed with the production of  the passenger cars’ eight speed automatic transmission. This new product-the ZF 8HP automatic transmission- is one of the global market’s success product for which the demand is growing.

Through the new investment in Eger, the company keeps up with the global development and can contribute to the company’s economic performance even more.

Organisation details
Contact details:

Address:H-3300 Eger, Kistályai u. 2.
Phone: +36 36 520-100

Website(s):

Event participation(s)

Participating: Online
22 - 23 November 2017
Participating: Online