Skip to content Skip to menu Skip to footer

A Budapest Bank 1987-ben, a kétszintű bankrendszer kialakulásakor jött létre, az első három hazai kereskedelmi bank egyikeként. A pénzintézet több mint 30 éve működik Budapest Bank néven. A kilenc magyarországi nagybank egyikeként, mintegy 100 bankfiókból álló országos hálózattal teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújt a lakosság és a vállalatok – ezen belül főként a kis- és középvállalkozások – számára.



A Budapest Bank csoport tagjai a bank 100 százalékos tulajdonú leányvállalatai: a Budapest Alapkezelő Zrt., a Budapest Eszközfinanszírozó Zrt. és a Budapest Lízing Zrt. A bankcsoport mintegy 3000 főt foglalkoztatott a leányvállalatokkal együtt.

2006-ban a Budapest Bank a hazai bankpiacon elsőként vidéken, Békéscsabán nyitotta meg operációs központját. Ezzel a beruházással a Budapest Bank közel 800 munkahelyet teremtett Magyarország egyik legnagyobb munkanélküliségével küzdő régiójában. Itt zajlik a bank háttérműveleteinek nagy része: például a hitelekkel kapcsolatos adminisztráció, a számlanyitás, a panaszkezelés, a telefonos értékesítés, és a bank telefonos ügyfélszolgálata is a központban működik.

A Budapest Bank az egyik legjobban teljesítő, és leginkább felelősen működtetett univerzális nagybank erős tőkepozícióval és kockázatkezeléssel, innovatív folyamatokkal, valamint több fókuszterületen is piacvezető lakossági és vállalati portfolióval. A kihívásokkal teli környezetben elért eredményeinknek, stabil működésünknek és a kulcsterületeken elért növekedésünknek köszönhetően kétszer nyertük el a MasterCard – Az Év Bankja díját, amely a legjelentősebb elismerés a hazai bankpiacon. A Budapest Bankot 2018-ban a Randstad Awardon a Pénzügyi szektor legvonzóbb munkaadójának választották, 2019-ben pedig a Mastercard – év bankja versenyen elnyerte az Év társadalmilag felelős bankja elismerést.

Organisation details
Contact details:

Bohus Nikoletta +3670 436-6262

Website(s):

Event participation(s)

Participating: Online
Participating: Online