Skip to content Skip to menu Skip to footer

Az egészen 1967-ig visszanyúló, a ’80-as évek folyamán kibontakozott „esztergályos bedolgozói” tevékenység, a rendszerváltásnak köszönhetően, 1991-ben öltött hivatalos cégformát, a FittingKer Kft.-ben.

Jól képzett szakembereink, fiatal gépparkunk, és összetett gyártási folyamataink teszik lehetővé, hogy a folyamatosan változó piaci igények mellett is, rugalmas rendelkezésre állással, kiváló minőségű termékeket szállíthassunk megrendelőink széles körének, a szerszámgép-, olaj-, autó és vasútipar, valamint a gyártásautomatizálás területén.

Cégfilozófiánk, egyben küldetésünk is, mely szerint a közel fél évszázad során kifinomult fémmegmunkálási tapasztalatainkat fűzzük össze a XXI. század csúcstechnológiájú eszközeivel, miközben precíz logisztikai folyamatainkkal törekszünk megrendelőink követelményeit megelőzve, egyedülálló beszállítói munkát végezni.

Már a kezdetekben megfogalmazott alapelvünkhöz hűen, főként nyereségünk folyamatos visszaforgatásával, és az ehhez arányaiban megfelelő külső forrás bevonásával fejlesztjük cégünket, így az alapítástól kezdve mind a mai napig sikerült megőriznünk a tulajdonosi hátteret, mely teljes egészében családi kézben van

.A piacon maradás a 2008-as válság kezdete óta minden cég számára egyre nehezebb. Az azóta eltelt időszak megmutatta, mely vállalkozás végzi tudatosan tevékenységét és mely vállalkozás az, amely csak sodródik az árral.

Míg ez utóbbiak lemorzsolódtak, addig cégünk majd kétszeresére nőtt, melyben a több lábon állást biztosító, szerteágazó iparágú, stabil megrendelői háttér, és azok megfelelő arányú eloszlása éppoly fontos volt, mint az elmúlt évtized során kialakított profilunk.

Már a ’90-es évek elejétől igyekeztünk a piaci igényeket felismerve, azokra rugalmasan reagálni. Napjainkban a felgyorsult és folyamatosan változó megrendelői szükségletek kielégítéséhez, tudatosan formáljuk gépparkunkat, így az alig 20-30 db/év, illetve a 100-150 ezer db/éves szériaméretű, főként komplex, 4-5 tengelyes megmunkálást igénylő fém alkatrészek, vevői rajz alapján történő legyártására specializálódtunk.

Ezen szemléletünkben látjuk biztosítva cégünk hosszú távú fenntartható növekedését!

 

Our company specialized to production of metal parts based on customers’ technical drawings, mostly those that require 4-5-axis processing of serial amount from 20-30 pieces per year to 100-150 thousand pieces annually.

 

 

Hot jobs

cnc gépkezelőket és beállítókat keresünk, a cégtől  5 percre tudunk szállást biztosítani

Organisationsdetails
Kontaktdaten:

H-2316 Tököl, Vince Ipartelep 034/128. hrsz.

Phone: 36 (24) 536 790

Fax: +36 (24) 536 790

e-mail: post@fitting-ker.hu

Event participation(s)

New Career in Hungary
Vergangen
20 November 2018
Teilnahme: Online